THEMES THAT YOU LIKE
Benedictionis

Azt hiszem megvan. Egyre magabiztosabb vagyok abban a legbiztosabb meggyőződésemben. Hogy miről győződtem meg? Valami olyasmiről ami nem egyszeri érzés. Újra és újra megérint, sőt megöklel maga az és annak a leghalványabb gondolata is. Ez egy olyan érzés, amely soha nem hagy nyugodtan pihenni, enni, inni, tanulni, járni. Ahány lélegzetet vagyok kénytelen testem önkényes szükségletei végett vennem, annyi csepp hullik abból a halálos és kártalaníthatatlan vegyszerből, amely bőröm alá köttetett. És lüktet. Fájdalmas pulzusként veri belém azokat a rozsdás, fényeit vesztett, kárörvendő szegeket ama érzés, mely napok óta kínoz. Napok, hetek. Nem figyelek és hónapok, évek - ha tényleg nem figyelek, évtizedek. És ahány csepp is esik belém, annyiszor fogok felordítani ebből a rettenetes, csontig hatoló és reményvesztett álomból, rémálomból, valóságból. Azt hiszem beléd halok. Úgy van. Beléd - halok. Meghalok, miattad, érted, hangodért, érintésedért, önfeledten boldog és olykor-olykor huncut, rejtett nevetésedért. Hiányzol. Beszélj. Beszélj, mert ha az összes csepp lecsurog, halk hangod vissza nem tarthat. Akkor késő lesz, engem már nem fogsz megtalálni. Nem leszek, mert elhagyott az erőm. Ha lekötnek az erőforrásomról, én halott vagyok. Ha téged le is kapcsolnak, életben maradsz. De akit táplálsz, akit az egyetlen túlélési szérummal táplálsz, elveszik. A nyomtató megmarad, míg a tinta kiszárad. A föld meg nem süllyed, de a növény elhal. Ennyire nehéz elviselni az áramszünetet. Csak érted, csak veled, csak miattad, csak tőled, csak együtt. Semmi és senki sehol. Csak te és én. Egymáshoz kötve. Örökké.